A.L. Moore


Amanda Leigh Moore
1984.április 10-én született Nashua-ban. Már kicsi korában döntött arról, hogy zenével szeretne foglalkozni. Azóta felnőtt, már megjelent hat albuma, és számos filmzenét is felénekelt. Többet.

 
Chatbox
 
in/out
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szabadság, szerelem

Megjelenések :)

2012.07.10. 23:36, Mentavirág

Sziasztok! A paparazzi képek mellett bepótoltam a megjelenéseket is. :) Mandy mostanában több rendezvényen is részt vett, főként jótékony célból, de részt vesz most a Dove új programjában is, mely a "Nők, akiknek híresnek kellene lennie" címet viseli. A program keretében új példaképeket szeretnének adni a kislányoknak. Ezek a nők valóban tettek le valamit az asztalra, egyikük pélául biológus. Összesen hat megjelenésről találhattok képeket a galériában, mindegyik kis kép másik albumra visz. :)
    
   

Újra itt + candid képek

2012.07.09. 22:33, Mentavirág

Sziasztok! Igen, sajnos utoljára május közepén jelentkeztem az oldalon, pedig Mandy mindeközben nem unatkozott. Hát elárulom, hogy (sajnos) én sem, mert két tárgyból érettségiztem idén és ugye ott volt az év vége is. Az évzáró óta (ami alig több, mint egy héttel ezelőtt volt) tervezem, hogy ismét frisselek és bepótlok mindent. Mint látjátok, itt vagyok! :) A jövőben természetesen szeretném hozni a frisseket Mandyről, már persze ha lesz, amiben azért reménykedem. Most a candid képeket hoztam el nektek róla, van köztük egészen friss, pár nappal ezelőtti is. Minden kép másik albumra visz. :)
    
   

Vásárlás Los Angeles-ben

2012.05.19. 22:02, Mentavirág

Sziasztok! Úgy látszik, hogy nagyon jó hetünk van, ismét vannak ugyanis képek Mandyről. :) Most éppen tegnap kapták lencsevégre, amint a Kings Road Café és a Box Brothers nevű boltoknál járt. Szakadt farmert és kék-fehér csíkos felsőt viselt, a haját pedig kibontotta. :)
    

Beverly Hills-ben

2012.05.19. 21:17, Mentavirág

Sziasztok! Mandyt még május 14-én kapták lencsevégre, amint éppen egy üzletből távozott. A képeken láthatjuk, amint a bolttól elsétált a kocsijáig. A haját feltűzve hordta, kék farmert és fekete-fehér csíkos pólót viselt hozzá. :)
    

TRON: Uprising bemutató

2012.05.13. 20:45, Mentavirág

Sziasztok! Úgy tűnik, hogy pont szerencsém van, a tegnapi pótlások után ugyanis ma friss képekkel is szolgálhatok nektek! Mandy tegnap ugyanis részt vett a Disney XD új mesesorozatának, a TRON: Uprising-nak a bemutatóján, amit a DisneyToon Stódiónál tartottak. Természetesen oka is volt a megjelenésének, hiszen ő is szinkronizál benne, méghozzá Marát. :) Nagyon szép volt, készült is róla pár képecske, amit a galériában megtekinthettek a kis képekre kattinva. Enjoy! ;)
    

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Navigáció


× miss mandy moore
× letöltés & média & extrák
× galéria
× ikonbázis
× iheartmandy.gp
× szabadság, szerelem

 
Television

Aranyhaj és a nagy gubanc
HBO Comedy | július 14. 11:10
HBO Comedy | július 14. 16:25

Séta a múltba
RTL Klub | július 20. 14:10

 
Elit szívek

 
 




28/19 foglalt.

 

Mandy (L)
Indulás: 2010-12-25
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.